A roncsolt, töredezett haj egy igazi rémálom tud lenni, amit borzasztóan nehéz helyrehozni. Régebben a problémát szinte csak hajvágással lehetett orvosolni, hogy a hajszálak ne törjenek még tovább. Ma már nem feltétlen kell ezt a módszert választanunk, ha meg szeretnénk óvni hajunk egészségét. Számtalan hajápoló termék áll rendelkezésünkre, amikkel javíthatunk a töredezett haj állapotán. Ezek közül egyértelműen a hajkötés-erősítő kezelések a leghatékonyabbak, melyek a hajszerkezet regenerálását a hajszálak újjáépítésével érik el. Azonban ahogyan a hajfestékeknél, úgy a kötéserősítő termékek esetében sem mindegy, hogy milyen minőségű és hatóanyag-tartalmú készítményt használunk a hajunkon. Illetve magát a használatot illetően is érdemes néhány alapvető szabályt tisztázni. A következő cikkben segítünk eligazodni a hajkötés-erősítő kezelések és termékek útvesztőjében, hogy végül a te hajad is olyan színvonalú ellátást kapjon, amit megérdemel.
A kötéserősítés nevéből – angolul bond repair – is következik, hogy a hajszálak kötéseit veszi célba. A hajszálak szerkezetét felépítő fehérjéket ugyanis kötések tartják össze, amik külső hatásra vagy beavatkozásra sérülhetnek. Ez pedig a hajszálak gyengüléséhez és töredezéséhez vezet. Ilyen külső hatás lehet valamilyen környezeti tényező, mint például az UV-sugárzás vagy a légszennyezés, de éppúgy okozhatja a hőkezelés, a hajformázás, egyes kemikáliás termékek használata vagy akár egy egyszerű fésülködés is. Éppen ezért szinte elkerülhetetlen, hogy ne sérüljön a hajunk a mindennapok során. Akár a látszólag egészséges hajban is lehetnek olyan mikrosérülések, amik később a töredezett haj megjelenéséhez vezetnek. Ebből kifolyólag nem csak a drasztikusan sérült hajú személyeknek, de szinte bárkinek előnyös lehet alkalmanként a kötéserősítés. Az egészséges hajkorona fenntartásáért igénybe vehetünk kötéserősítő kezeléseket vagy otthoni hajápoló termékeket is használhatunk. Azt viszont célszerű alaposan megfontolni, hogy milyen kezelést és termékcsaládot válasszunk a kötések erősítéséhez. Mivel nagyon eltérő összetevőlistákkal és hatásfokkal találkozhatunk a bond repair készítmények kapcsán.
A piacon többféle termékkonstrukció van jelen, amiket alapvetően három nagy csoportba sorolhatunk az árusítás helye, az összetevők és a kiváltott végeredmény alapján.
Sokan azért kedvelik annyira a drogériás termékeket, mert ezek szinte bárhol megtalálhatók és bárki számára elérhetők. Alkalmanként meg is van a létjogosultságuk, de nem a hajkötés-erősítő termékek szintjén. Noha a drogériás kötéserősítők látszólag egyszerű, gyors és olcsó megoldást nyújtanak, sajnos a valóságban nem támogatják a haj egészségét. A bennük lévő szintetikus vegyianyagok valójában csak egy átmeneti javulást tudnak előidézni a haj szerkezetében, az eredmény nem lesz tartós. Ráadásul a kötések helyét pótló mesterséges szilikonok távozása után a haj még roncsoltabbá válhat. Miképp a folyamat során a kutikula, vagyis a haj külső védőrétege dehidratált lesz. Mindezek tetejébe a drogériás termékek toxikus összetevőket is tartalmazhatnak. A nátrium-lauril-szulfát, a parabének vagy a kvaterner ammóniumok irritálhatják a fejbőrt és hosszútávon allergiát is kiválthatnak. Illetve sajnos a mai napig előfordulnak potenciális endokrin rendszert károsító kemikáliák ezekben a termékekben, amik a hormonháztartás működését befolyásolhatják negatív irányba.
A professzionális szakemberek és fodrászok által használt és ajánlott termékek a hajkötés-erősítésben is egy külön kategóriát képeznek. Jóval magasabb hatóanyag-tartalommal dolgoznak, azonban ez nem feltétlenül jár együtt a makulátlan minőséggel. Noha ezek a készítmények már képesek arra, hogy akár tartós és látványos eredményt garantáljanak. Ám ezzel még közel sem biztos, hogy az effektív hajgyógyulást segítik elő. Ugyanis a drogériás termékekhez hasonlóan a szakmailag elismert készítmények is gyakran tartalmaznak olyan szintetikus és mesterséges hatóanyagokat, amik hiába eredményesek magasabb koncentrátumban, a kötéseket valójában nem állítják helyre a haj szerkezetében. Ehelyett ezek a szabadalmaztatott hatóanyag formulák is csak többnyire a megtört kötések helyét töltik ki, és nem idézik elő a töredezett haj újjáépítését.
Így szintén az a hátrányuk, hogy a mesterséges kemikáliák távozásával a haj tovább gyengül, és még szárazabbá válik. Ekképpen pedig bárki könnyen a függőjévé válhat a kemikáliás hajkötés-erősítésnek, mivel rövidtávon valóban hatásos. Ellenben hosszútávon keratinhiányos állapothoz is vezethet, ami miatt a haj szakadóssá, nyúlóssá válik. Ezzel a termékek használata akár több kárt okozhat, mint maga a kezelt probléma. Továbbá ezeknél a termékeknél a vegán tanúsítvány is megtévesztő lehet. Hiszen a tanúsítvány nem azt jelenti, hogy pusztán csak természetes összetevőkből áll az adott készítmény. Mindössze azt jelzi, hogy állati eredetű ható-anyagoktól mentes. Így tanácsos mindig elolvasni és alaposan értelmezni az összetevők listáját, még akkor is, ha éppen a kedvenc fodrászunk ajánlja a terméket.
Kevésbé közismert, de a hajkötés-erősítő termékcsaládok között is vannak mentes és kemikáliacsökkentett alternatívák. Ezek a javarészt organikus összetevőket tartalmazó készítmények általában még nem a legelső használat után mutatják a leglátványosabb eredményt, hanem ennél fokozatosabban regenerálják a hajat. Ellenben nem tartalmaznak szintetikus összetevőket, például az azonnali csúszást és ragyogást előidéző szilikonokat vagy a hónapokig tartós hatást biztosító formaldehid származékokat sem. Mindezek helyett olyan prémium minőségű növényi olajokkal és klinikailag tesztelt kötéserősítő formulával dolgoznak, amivel a hajápolás valódi regenerációt eredményez a haj szerkezetében.
Ugyanis ezek a növényi alapú formulák nem a törött kötések helyét töltik ki, hanem behatolnak a haj kérgébe, a kortexbe, hogy ott új hidrogén- és ionkötéseket hozzanak létre. Szerencsére itt nem áll fenn sem a függőség kockázata, sem a haj szerkezetét vagy a fejbőr érzékenységét megterhelő mellékhatások. Bármikor elhagyhatjuk vagy visszahozhatjuk őket a hajápolási rutinunkba, azonban minél hosszabb ideig alkalmazzuk őket, a hajunk annál szebb és egészségesebb lesz.
A Natulique egy natúr hajápolási termékeket forgalmazó márka, aminek központjában az organikus hatóanyagok használata áll. A sérült, töredezett haj újjáélesztésére a cég forradalmi megoldást kínál a vegán és minősített bio összetevőkből készült Bioactive Bond Repair formula segítségével. A Natulique saját, szabadalmaztatott Bioactive Komplex hatóanyagformulája egy erőteljes, növényi alapú összetevő. A komplex olyan apró mikromolekulákból áll, amelyek képesek behatolni a haj kérgébe (a kortexbe), hogy ott új hidrogén- és ionkötéseket hozzanak létre. Ezáltal rendkívül hatékonyan regenerálható a roncsolódott hajszerkezet, hiszen az új kötésekkel a sérült haj belső kötési rendszere is újjáépül. Már akár egy alkalom után jól látható a használat eredménye, anélkül, hogy akár a hajszerkezet állapota vagy a hajfestés eredménye veszélyeztetve lenne. A Natulique Bioactive Komplex a haj szerkezetét belülről javítja. Használatának köszönhetően akár háromszor erősebbé válik a haj.
A hajkötés-erősítés alapvetően egy professzionális hajápoló kezelés, amit a képzett szakemberek végeznek a legeredményesebben. A Natulique-nál elérhetők azok a szalontermékek, amikkel egy hozzáértő fodrász vagy hajgyógyász csodát művelhet a hajaddal. Ellenben a kezelés után az is nagyon fontos, hogy te hogyan bánsz otthoni körülmények között a hajaddal és mivel ápolod. A Natulique saját, otthoni használatra kifejlesztett egy olyan termékcsomagot, aminek elemeit te is könnyen és egyszerűen beépítheted a hajápolási rutinodba. Ezáltal nem kell választanod a hajkötés-erősítő szalonkezelés és az otthoni hajápolás között. Sőt, pont hogy a kettő kombinálásával érhető el a legjobb eredmény, miképp felerősítik egymás hatását.
A Natulique partner szalonokban elérhető Bond Repair kezelés egy kétlépcsős hajkötés-erősítő szolgáltatás, ami kifejezetten ajánlott a hajfestés, a szőkítés vagy bármilyen jellegű hajkárosodás javítására.
A kezelés első lépése a Natulique Hair Bond Additive, ami a haj belső szerkezetét természetesebb állapotába tereli a kötések megerősítésével. Segítségével a haj visszanyerheti a szilárdságát és az egészségét, miközben a kezelhetősége is nő. A szérumot önmagában, de akár a hajfestékbe keverve is felviheti a fodrász a hajra a kiemelkedő regeneráló hatás érdekében. A festékek színmélységét egyáltalán nem befolyásolja a Natulique Bond Repair termékek használata.
A kezelés második lépése a Hair Bond Intrinsic Strengthener egy erősen koncentrált helyreállító és erősítő maszk. Ez a szérumhoz hasonlóan tartalmazza a BioActive Komplexet, ezáltal csökkenti a haj töredezettségét valamint fényt, simaságot és intenzív hidratálást is biztosít neki. Ez a lépés visszaadja a növényi alapú keratint a hajnak, és új kötéseket hoz létre a haj belsejében található kéregben. A benne található olíva-, brokkolimag- és jojobamag- olajak gazdagon táplálják, míg a zabszem- és a jázminvirág-kivonatok védik és ápolják a hajszerkezetet.
A kétlépcsős szalonkezelés mellett otthoni termékcsomagunk is elérhető a vásárlóknak, amivel a szalonban elért eredményeket könnyebben fenntarthatják vagy akár fokozhatják is. Az otthoni csomagunk jelenleg 3 lépésből áll, melynek része egy sampon, egy tápláló maszk és egy balzsam.
Az otthoni hajápolást a Hair Bond Strengthening Samponnal érdemes kezdeni a megfelelő tisztítás érdekében. A sampon hajstimuláló rizsprotein komplexet tartalmaz, amely fokozza a haj nedvességmegkötő képességét és elősegíti a növekedést, továbbá hozzájárul a fényes, puha és egészséges hajhoz. Míg a termék összetevőjeként az aloe vera nyugtatja és táplálja a hajat és a fejbőrt, míg az açai ragyogást ad neki.
Az alapos hajmosás után a Hair Bond Intrinsic Maintenance leöblítendő maszk a következő lépés (annak ellenére, hogy csomagolásán 3-as szám szerepel). A maszk tartalmazza a természetes összetevőkből álló Bioactive Bond Repair hajkötés-erősítő formulát. A készítményt érdemes legalább 10-20 percig hatni hagyni a hajon a látványos eredmény érdekében. A maszk már heti egy otthoni kezeléssel megerősíti a kötéseket, és csökkenti a töréseket a kezelések között. A termék használata meghosszabbítja a szalonban elért eredményeket, és csillogóvá, egészségessé varázsolja a hajat a benne található jojobamag-olaj és zabszem-kivonat segítségével.
Az otthoni kezelés 5. lépése a Natulique Hair Bond Strengthening Conditioner hajstimuláló rizsprotein komplexszel helyreállítja a sérült hajat. A csomag utolsó lépéseként is olyan E-vitaminban gazdag összetevőket tartalmaz, mint az avokádó, napraforgó és açai, amelyek hidratálják és táplálják a hajat. Az otthoni termékcsalád is gyógyítja a hőeszközök, vegyi kezelések és hajfestékek által okozott törött kötéseket. Az eredmény pedig erős, selymesen sima haj.
Utolsó lépésként a Hair Bond Leave-In Mask teszi fel az i-re a pontot a kötések megerősítése és a haj egészségének szempontjából. A fennmaradó maszk csakugyan tartalmazza a BioActive Komplex formulát, melynek segítségével újjáéleszti a száraz, sérült és töredezett hajat, miközben mélyen hidratálttá, simává és ragyogóvá varázsolja a tincseket. A benne található hidrolizált quinoa- és rizsprotein-kivonatnak köszenhetően továbbá kisimítja a haj kutikuláit és védőréteget képez a külső környezeti hatások ellen.
A hajkötés-erősítő kezelések a modern hajápolás csúcsát képviselik, hiszen segítenek a töredezett haj helyreállításában és további károsodások megelőzésében is. Ha a természetes megoldások híve vagy, akkor kevesebb márka közül válogathatsz. Viszont általában kifizetődő az organikus termékekre történő váltás, hiszen a hajad hosszútávú egészségéről van szó. A Natulique Bond Repair termékcsalád garantált eredményt nyújt. Miközben nem terheli a hajat és a fejbőrt, helyette természetes módon segíti elő a sérült haj regenerációját és az új kötések építését.
A Natulique-kal arra is lehetőséged van, hogy a professzionális szalonkezelésekkel együtt az otthoni hajápolási rutinodba is beépítsd a kötéserősítést. Nem kell választanod a kettő között, hiszen azok kölcsönösen felerősíthetik egymás hatását. Azonban a legjobb eredmények elérése érdekében előzetesen mindenképp konzultálj a fodrászoddal is, aki segíthet a pontos diagnózis felállításában a hajszerkezeted illetően. Továbbá ennek megfelelően tanácsot is adhat, hogy mivel és hogyan ápold a hajad. Ne feledd, az egészséges és erős haj senkinek nem magától lesz ép. A megfelelő hajápolás és gondoskodás elengedhetetlen, amire jelenleg a hajkötés-erősítés a legjobb létező módszer!